Egy edzés

  Egy fárasztó nap után azt mondják, jól esik az alvás. Az én esetemben ez sajnos nem igaz, mivel még álmaimban is küzdenem kellett. Nem mintha a sárkány nem engedte volna meg, hogy egy kicsit pihenjek. A kiképzést mindig meditálással kezdtük, és csak azután kezdődött az elméleti oktatás. A legvégére a harcművészetek és a tőrforgatás maradt, ennek következtében mindig fáradtan és nyűgösen ébredtem.

 Szóval egy kemény munkával eltöltött nap után nyomott el az ágyamban az álom. Természetesen azonnal a tisztáson fekve találtam magam. A sárkány a barlangja előtt feküdt, fejét lehajtva, mintha aludna. Közeledtemre azonban felemelte a fejét, és vérszínű szemével rám nézett.
- Kezdd el a meditációt - parancsolta, mire én lehunytam a szememet. Először mindig erősebben érzékeltem mindent, aztán csend lett, és én elmerültem magamban. Így felemésztődtek a mindennapi problémák, megszűnik az idő, megtisztul a tudat, és új erőre kap a lélekbeli test.

...húsz perc múlva...
- Egész jól haladsz, ahhoz képest, hogy ember vagy.
- Igyekszem. Bár úgy érzem, többre lennék képes.
- Többre is vagy. De ehhez még edzened kell.
- Iat?
- Igen?
- Volna pár kérdésem.
Hallgatott.
- Feltehetném őket?
- Válaszolok majd rá, ha a tudásomból telik.
- Szóval - zavartan fészkelődni kezdtem - azt vettem észre, hogy bizonyos mértékben változni kezdtem. Megmondanád, mért van ez?
Csuklós-reszelős hangot hallatott, kissé feljebb húzta a fejét.
- A velem való kapcsolat az oka. Testben és lélekben is viszonylag gyorsan meg fogsz változni.
- Ezőőő mit is takar?
- Azt nem tudom.
- Hogyhogy nem tudod?
- Úgy, hogy nem tudom megmondani, milyen leszel. Ugyanolyan képlékeny vagy, mint én, mivel azért alakulunk, hogy alkalmazkodjunk egymáshoz.

Ezzel feladott egy kis gondolkozni valót. Vajon milyen ember válik majd belőlem?
- Ha jól emlékszem, más is volt, amit meg szerettél volna kérdezni.
- Igen. Tudod, olvastam az interneten, hogy a sárkányoknak is vannak fajtáik.
Iat dühödten felállt, vicsorgott. Erre nem voltam felkészülve, ezért riadtan hátráltam, hogy minél távolabb legyek tőle, ha esetleg...
- Gyere vissza! Jól tudod, hogy nem bántanálak, mivel a társam vagy!
Csöppet reszkettem, de azért közelebb mertem menni hozzá.
- Szóval, az emberek többet tudnak rólunk, mint hittem.
- Azért nem annyit...
- De éppen eleget! Hát nem mondtam meg elég világosan, hogy jobb az embereknek, ha tudatlanok!
- De, de ezért nem én vagyok a hibás!
- Mondtam én, hogy te vagy az?!
- Akkor meg mit ordibálsz velem?!
Kérdésemre kissé lecsillapodott.
- Bocsánat. Kissé elragadott a hév.
- Semmi baj. Csak ne ordíts.
- Már nem fogok.
- Akkor kérdezhetek?
- Igen.
- Milyen fajtához tartozol?
Sárkányom nagyot sóhajtott, egy darabig csendben volt, de válaszolt.
- A Jégsárkányok nemes kasztjába tartoztam egykoron, de testvérem, Dai és én hibát követtünk el. Ezért száműztek és vadsárkányok lettünk egy, a tiétekkel párhuzamos dimenzióban. Azonban a vad élet nem túlságosan tetszett nekem, mivel folyton egyedül voltam.
- És a testvéred?
- Dai? Tíz héttel a száműzetés után meghalt. Halálos fertőzést kapott A halála után nem volt társaságom.
- Sajnálom.
Rám fújta forró leheletét.

- Igazán nem kell. Szóval a halála után az Istenetek megkeresett engem, hogy tanítsam ki a kiválasztottakat démonvadászatra. Mivel egész addigi életemben volt dolgom a démonokkal, igazán nem esett nehezemre.
- Mit követett el a testvéred?
- Megtudta az eredetünket. A mi népünknek is megvan a maga teremtéstörténete, de az hazugság. Az öcsém tudta ezt, és én is tudtam, és a családom is tudta, de mindenki hallgatott, mert tudtuk, ha a vallással ellentétes eszméket kezdünk el terjeszteni, a fajtánk ellenünk fordul. De Dai megelégelte a hallgatást, és én balga módon vele tartottam. Meg is lett az eredménye.

Szívből sajnáltam, hogy száműzték a világából a sárkányomat, de örültem, hogy most itt van. És örültem, hogy én vagyok az egyik kiválasztott.
- A Jégsárkányokon kívül még sok nemes csoport van. A Levegő-, Víz- ,Jég-, Föld és Tűzsárkányok voltak a legnépesebb csoport, de rajtuk kívül létezett még egypár.

egy hónap múlva

Egy hónap múlva engedtek ki a  kórházból. Egy darabig még mankóval kellett járnom, és nem járhattam dolgozni. A sárkány csak álmaimban jött el hozzám, tanított, és képességeket adott nekem. Az lett a feladatom, hogy a lelkeket megvédjem a megszállástól, szűkség esetén visszaküldjem a démonokat a pokolra, és megvédjem a megszállott környezetét. Ezért belelátok az emberek lelkébe, egy pillantással kiismerem a természetüket a szemén keresztül. A gonosz lelkek számára érzékelhetetlenné tudom magamat tenni, hogy ne meneküljenek el. Továbbá ki tudok lépni a testemből, és teleportálni tudok dolgokat. Sokszori képzés, szenvedés és tanulás után letehettem a védelmező eskümet, amiben a szavam adtam arra, hogy képességeimhez mértem mindig megvédem az embereket, ugyanakkor létezésem érdekében eltitkolom különleges képességeimet az illetéktelenek előtt. Az eskü letétele után megkaphattam a fegyveremet, egy harminc centi hosszú, könnycsepp alakú tőrt, melyre atlantiszi rúnaírással volt a neve bevésve: Az áldozatok könnye. Szerencsére még nem kellett használnom őt....

A munkámból metróztam hazafelé-a motorom totálkáros lett-, mikor észrevettem, hogy egy csoport kb huszonöt éves férfi nagyon néz engem. Szép lassan kezdtek felém araszolni, mire én fogtam magam és leszálltam-inkább villamos-gondoltam. Azonban az alakok követtek. Növekvő félelemmel siettem a jármű felé, nekik azonban nem volt sietős. A buszon is engem néztek, mutogattak nekem és kötözködtek a többi utassal.
- Szija cicám!-mondta az egyik, majd a száját nyalogatva elindult felém. Én hátrahajoltam, és torkom szakadtából elordítottam magam.
- Menjetek a k*a anyátokba!
- Nyugi, kisanyám, nem harap a kutya!-mondta, és visszament a többihez, de továbbra is a száját nyalogatta, és kacsintgatott. Elfogott a pánik. Mit akarnak ezek tőlem?
Mikor a házamhoz közelébe ért a villamos, leszálltam. A szemem sarkából láttam, hogy ők is ugyanúgy tesznek. Én szaladni kezdtem, ők azonban ott maradtak, és nevettek rajtam.
-Szija cicám, majd meglátogatunk!-kiáltották utánam.

 Az űzött vadállat nyugodt, kiegyensúlyozott élőlény volt hozzám képest. Mikor végre becsukhattam magam mögött az ajtót, nekidőltem, és megkönnyebbülésemben elsírtam magam.
-Végre!
-Reccs!Bumm !
 Eltartott egy darabig, mire leesett, hogy valaki betörte az ablakom. Valószínűleg azok, akik zaklattak. Erre a gondolatra elfogott egy vad és meglehetősen szokatlan érzés. Első pillanatban nem is tudtam, mi az, de aztán rájöttem: harag. Ezek be akarnak törni hozzám! És még ki tudja, mit akarnak! Artikulálatlan üvöltés tört ki a torkomból.

 A világ megváltozott számomra. Egyszeriben minden sárga-fehér színben vibrált, és éreztem...éreztem, hogy a testemben nem csak én vagyok, hanem egy nálam hatalmasabb lény, aki most a háttérbe küld. Lassan megszűnt létezni a külvilág, és előjött a lelkem, az erdő, a tisztás és a barlang. Az érzelmeimet fémjelezve, most borult volt az ég. Reszkettem a ki nem adott dühtől. Illetve miket beszélek, valószínűleg a társam most adja ki belőlem.
 Halk morgás hallatszott a hátam mögül, és enyhe füstszag csapta meg az orromat. Megfordultam, és a sárkány ott állt mint egy élő kőszobor, a fejét magasra tartva, éreztem a dühöt, ami vibrált belőle, mint a tűz.

 - M...mi történt?
Hallgatott egy darabig, eleresztett egy tűzcsóvát az ég felé, majd válaszolt:-Megöltem őket.
Én elámultam.
-Mi?
Hidegen nézett rám.
-Megmondtam, hogy helyetted fogok küzdeni, ha baj van. De azt te nem mondod meg nekem, mit hogyan intézzek el.
-De mért ...?
-Mert ugyanezt megtették volna mással is, máskor, habozás nélkül, ha most sikerrel járnak.
-Aha. Szóval nem csak engem védtél, hanem mást is.
-Az elsődleges szempont te vagy, de mindkettőnknek kell másra is gondolnia.
-Értem. 
-Most pedig nyugodj meg, és menj haza.
-De...
-Igen?
-Én...én öltem meg őket. Az én testemben...
-Nem. Én voltam, a te testedben. Neked nem lehet embert ölnöd, mert nincs hozzá jogod. Képtelen vagy rá, mert úgymond "nem vinne rá a lélek".  De én...én megtehetem, hibridségem miatt. De most már menj a lakásodba, és aludj!

Találd meg a sárkányt

-Jess! Jess! Ébresztő, ne bambulj már!
- Hogy mi? - ébredtem fel Bahamákon túli álmodozásomból.
- Ha nem vetted volna észre, még van egy pár feladatod. - mondta negédesen Tom, a főnököm. Egy számítógép - programozó cég titkárnője vagyok, úgyhogy nem igazán van időm a lazsálásra. Mondjuk, rendes a főnököm, nem kell kosztümbe vágnom magamat minden reggel, egész jól fizet, de cserébe nekem a munkámra kell koncentrálnom. Persze lehet, hogy a jól dekoltált fölsőnek nagy szerepe van ebben, de hát ez mellékes.

- Azt ajánlom, Jess, dolgozz, különben nem kapsz fizut, és jöhetsz kosztümben! - mondta hőn imádott felettesem.
- Nem hiszem, mert akkor nem bámulhatnál dekoltázst, kisapám - motyogtam.
- Tessék?
- Semmi semmi!
- Keress meg!
- Höhh? Mondtál valamit, Tom?
- Nem én.
- Keress meg!
Húha, hangokat hallok? Ááá, biztos a kialvatlanság. De jó mély hangja volt a hallucinációnak. Olyan morgós, macis. Bele tudnák aludni.
- Keress meg, mert baj lesz! Nézz magadba! ( A hang kezdett kissé ingerültté válni. )
Asszem haza kéne mennem aludni egy kicsit.
- Őőő, Tom?
- Igen?
- Nem érzem jól magam. Már minden munkát elvégeztem, nem mehetnék haza?
- Addig ne lássalak, amíg az orvos nem látott. Tényleg egész délelőtt sápadt voltál. Szia.
Amint beléptem a liftbe, megint megszólalt a hang. Ezuttal már nem medveszerű, mélységes volt, hanem minthogyha harangok csengenének benne.
- Keress meg! És ne szállj motorra!
Persze, gondoltam, akkor mivel megyek mégis haza! Nem hagyom itt a mocimat!
- A te bajod lesz! - mennydörögték vissza.
- És akkor mi van? Jézusom, én most magammal beszélek, vagy mi?
- Nem! Én benned élek, de nem vagyok te! De a  te bajod lesz, ha találkozunk!
Jól van, mielőtt karanténba záratom magamat az elmegyógyintézetben is, még hazamegyek a mocimon, és alszom egyet.

Megálltam a narancs-fekete motorom mellett, felvettem a bőrdzsekimet, felpattantam a járműmre, és belevetettem magamat New York szerencsére most gyér forgatagába.
A lámpa zöldet jelzett. Nem mentem olyan gyorsan, és csak akkor láttam meg, hogy a kabrió átjött a piroson, amikor már késő volt, és a következő pillanatban elnyelt a sötétség.

Zuhantam. Mármint...nem is tudom. Olyan volt, mintha atomjaimra hullottam volna, és darabonként szippantott volna be egy fekete lyuk.  Aztán lassanként újból egységessé váltam. Éreztem a testemet, ahogy levegőt veszek, hogy a szellő simogatja az arcomat, hogy friss fű van a kezem alatt. Egy pillanat! Hisz én motort vezettem! Felpattant a szemem. Kétségkívül nem vagyok New Yorkban. Ott nincs ennyi fa, ennyi fény, és - bármennyire törekszik az ember- élet sincsen annyi, mint itt. Ráadásul, ott nincsenek sziklák és barlangok, főleg ilyen magasak nem.

Előttem egy kb húsz méter magas sziklabarlang volt. A vége a homályba veszett, és mellette egy hatalmas, kerek szikla kémlelte soha ki nem nyíló szemmel a környezetét.
- Mit keresek én itt - kérdeztem.
Morgás hallatszott. Először halkan, majd egyre hangosabban, aztán annyira hangosan, hogy az összes élőlény, ami a környéken volt, valószínűleg jó mélyre elásta magát, vagy elmenekült. A föld megremegett - a sziklafalból omlott is le egy kevés - .

Én, a kövektől félve, távolabb futottam, de megbotlottam valamiben, és elestem. S ekkor - mint egy tetőpontként - egy hatalmas ezüstszürke valami kirontott a barlangból. Látni nem lehetett teljesen, mert mozgását különös köd kísérte, s pillanatnyi csillanások vakították el az ember szemét. Aztán megállt. Gyönyörű, csillogó, ezüstfehér sárkány. Kecses teste hosszú, tüskés végű farokban végződik. Hátát fekete tarajak sora borítja, s a feje mögött meredező két hatalmas szarv szintén fekete volt. Szeme mélyvörös, rubinként szikrázik belőle az értelem. Fejét magasan felém tartotta, majd behajlítota a nyakát, hogy a szemembe nézhessen. A szájában tíz centis, tőrszerű fogak meredeztek, és dőlt belőle a szürkésfehér füst.
- Ugye megmondtam, hogy nem lesz abban köszönet, ha engem visszautasítasz!
A szája nem mozgott a gondolatait hallottam.
- A nevem Tensó Muszume Iat-Aí Pyrn.
Hebegtem valami olyasmit, hogy ez mit jelent.
- Azt jelenti, hogy az ördög lánya aki angyaltűztől született. Neked nem kell bemutatkoznod. Ismerlek téged, itt éltem benned, de sok milliárd évvel ezelőtt születtem. Ugyan nem láttam  Teremtést magát, de kikeltem már, mikor Ádám és Éva kiűzetett a Paradicsomból. Ott voltam akkor is, mikor Káin megízlelve testvére vérét, átkozott vérszívókká tette az utódait. Ott voltam, mikor Noénak az özönvíz után új életet kellett teremtenie. Ott voltam, mikor a kis Enma Ai a pokolra jutott, mert megátkozta a faluját a halála előtt, s ott voltam, mikor a Sátán a testvéremmé fogadta őt, mert az átka fogott... Sok év bölcsessége ragadt rám, mert  apám ördög volt, anyám meg angyal, s én a két világ közé ítéltettem.

- És most hol is vagyunk?
- Benned. A lelkedben.
- És mért vagy most itt?
- Születésed óta itt vagyok, azért, mert neked sorsod van, és nekem az a feladatom, hogy rávezesselek a helyes útra.
- Hogy vezess - milyen útra?
- Az ismeretlenség útjára. Hisz egyik ember sem tudhatja meg a maga sorsát, csak a halála után. Meg kell ismerned a titkokat. Át kell törnöd az akadályokon, bármíly értelmetlenek, bármíly könnyű lenne megkerülni őket, te juss át, mert hiába vesztegetsz el az áttörésével egy kis időt, ha megkerülni sokkal rosszabb lesz. A te világod szerint most két hétig kómában vagy. Ennyi időd lesz arra, hogy egyedül meditálj. Ha szűkséged lesz útmutatásomra, álmaidban megtalálsz. Ha veszélyben érzed magad, én átveszem a hatalmat a tested felett, így űzve el ellenségeidet. a barátai leszünk egymásnak, mert egymást emeljük majd a Mennyek felé.

Halványulni kezdett. A hangja lassan elhalt, majd lassan testével együtt beleveszett az erdőbe.Hátradőltem, behunytam a szemem, és meditálni kezdtem. Hallgattam magamat, ahogy levegőt veszek;ahogy a szívem dobogva szétküldi az életet a testembe;a hangyákat a testem alatt mászkálni;a madarak énekét;a mókust,ami épp most eszi a közelben a mogyoróját; a kis őzet, ahogy az anyjáért sír;ahogy az ágak ütköznek egymással. Hallottam mindent, mert én ők voltam, és ők én voltam. Én ettem, ittam és éreztem helyettük és ők feküdtek itt helyettem. Aztán elkezdtem hallani a pittyegést.Egyre hangosabban, hangosabban. Elvesztek benne a hangok. Már nem éreztem a füvet a kezem alatt. Helyette már sírást hallottam. Valaki keservesen zokogott. Kinyitottam a szememet, és egy pillanatra elvakultam aztán valami eltakarta előlem a fényt, és éreztem, hogy valami nehéz dolog van a mellkasomon, és hogy nagyon fáj a felem, és minden tagom. Valaki(k) a fülem mellett zokogott(tak).
- Kicsim...- Anyám ennyit tudott kinyögni két zokogás között.
- Mi történt?
- Semmi komoly - mondta valószínűleg az orvos - ahhoz képest, hogy sokkal rosszabb is történhetett volna. Eltört három bordája, mindkét lába, a jobb karja, és csúnyán beverte a fejét, amitől két hétig kómában volt.

Csak mosolyogtam. Mert mi ez a baleset az univerzumhoz képest? Semmi. És semmi nem változott, mert x idő múlva ugyanúgy visszamegyek majd dolgozni, ugyanúgy ismerkedek majd, találkozom a barátaimmal. Mondom, semmi nem változott. Csak én.

Gyűlölet

Mért vagy te ilyen nagy érzés?
Szaggatsz, megtépsz, és összetörsz.
Szívemet lankasztja vérzés,
Hol az erőd csontot megtör.

Lelkemben hurrikán rombol,
Hogy a világ remegett,
Nem jön ki, hiába tombol,
Összetörte mára lelkemet.

S bár a szívem még dobog,
De összetört, megszakadt,
S nincs aki megvarrja...
S nincs aki beforrassza...

...

Itt ülök

Itt ülök a szobámban,
Mint csendes királynője az éjnek.
Sötét gondolatim égig érnek.

Itt ülök a szobámban,
Magányosan töprengek életről,
A múltról, jelenről és jövőről.

Itt ülök a szobámban,
Mint az éjnek gyilkos, véres úrnője,
Fegyverem a kasza, vér a lőre

Te döntesz, fekete, vagy fehér

A fekete jelenti a világ végét,
A végzet négy lovasának eljövetelét,
A véget az életnek, véget a halálnak,
Mert az angyalok csak hullákat találnak.

A fehér jelenti az élet értelmét,
Ekkor élvezheted családod védelmét,
Élheted saját magadnak békés világát,
Egy angyal oltalmazva teríti rád szárnyát.

A választás rajtad áll, fekete vagy fehér
Az egyik háborút, a másik békét ígér.
Az egyik a jobb, a másik a bal oldal;
De honnét tudod, melyik oldal a jobb oldal?

Annyira elvadult már ez a világ?
Rosszabb - e mint a fán elrothadt almavirág?
Romlott -e annyira, hogy megérett már a kaszára?
A démonoknak ősi, gyilkos vérszomjára?

Van - e még benne új lehetősség,
Hogy újra kiderüljön a nap és az ég?
Még egyszer láthatok gyereket mosolyogni?
Apró kis virslilábain felém totyogni?

Én nagyon szeretem itt ezt a világot!
Szeretek itt élni! Szeretem a Napot!
De ha már annyira megromolna
Hogy nem mosolyogna se kisgyerek, se senki,
Én akkor szeretném a feketét választani.




 

Paulo Coelho

Ezen az úton szeretném minden idetévedőnek ajánlani Paulo Coelho könyveit. Olyan dolgokat ír le, amin igazából minden ember gondolkozik, de senki nem mondja ki, és mindezt kereken, érthetően, és ezek közben egy egész történetet mond el.

Gondolatok

Amíg valaki csinál valamit, addig általában mindenki azt pofázza, h Ezt nem így kell, ez rossz, ezt nem így kellett volna, azt nem így kellett volna. Mikor itt van a lehetőség, akkor érdekes, mindenki elhallgat. Ezzel az erővel, akkor már be is foghatná azt a rühös pofáját, vagy legalább a szemébe mondanák el az illetőnek, h szarul csinálja azt, amit csinál.

Annyira fáj, annyira tép és marcangol a magány. Barátoknak hittem olyanokat, akik nem voltak a barátaim. Azt hittem szeretnek, őszintén, de becsaptak, megaláztak és hátat fordítottak nekem. Egyedül vagyok. Senkim sincs, és senki nem is törődik velem, ezért én sem törődöm másokkal. De ez nem jó nekem. Nem jó senkinek. De miért fáj annyira, ha semmibe vesznek?

Olyan jó lenne már nem itt lenni
Széttárva gyönyörű szárnyaim
A mennyország felé.
Messzire repülni.
S nem ebben a pokolban szenvedni
Mély, nagyon mély álomba zuhanni,
Csak álmodni azt
Mi fent történik.

Álomban, melyből nincs ébredés
S melyben kivülálló lennék.

Oly jó lenne lélekben állani
A sírom előtt hosszan térdelni
Este jönnék szeretteim.
Gonosz hadak ellen védelmezni.

Oly jó lenne már végre megpihenni
Mert életemben csak sírtam, szenvedtem
Szerettem volna nevetni
De ezt nem adta meg az ég.

Gondolat - tőlem

Az emberek annyira akarják azt, aminincs meg nekik. Sokszor nem is veszik észre azt, hogy más mit meg nem tenne azért, ami neki megadatott. És ami a legrosszabb, ezzel másoknak fájdalmat okozhatnak, gyógyíthatatlan sebeket, amiket nem ápol jótékonyan az idő. Néha mások kárán jönnek rá, mi az értékes. Néha viszont az embernek van lehetősége a saját kárán tapasztalni, hogy jó megállni, és megelégedni azzal, ami most van.

Nem csak mi formáljuk magunkat azzá, amik leszünk. Mások döntései és cselekvései legalább annyira formálnak minket, mint mi magunkat.

Egy vámpír visszaemlékezése 3. rész

A legközelebb álló idegen belemélyesztette a felé nyújtott kézbe a fogát, és ugyanezzel a lendülettel anyámat a szemközti falhoz lökte - vagy vágta, amilyen erővel odacsapta a falhoz. Vékony vércsík csorgott le sebes folyású patakként a falra. A többiekkel is hasonlóképpen bánhattak el. 

Az ösztöneim vezettek. Teljesen sokkot kaptam, érzéketlenné tett az állati rettegés. Arra eszméltem, hogy a szobám egyik sarkában kuksolva várom a halált. Csillapíthatatlanul zokogtam. "Ilyen nincs, ilyen nincs, nem létezik, nem lehet, ez is csak egy rémálom." De nem ébredtem fel. Nem álom volt. Minden úgy történt, ahogy láttam.

Hirtelen dörrenés  rázta meg a levegőt. Aztán még egy és még egy. Valahonnan beszédet is hallottam. De nem érdekelt. Semmi nem érdekelt. Azt kívántam, bár haltam volna meg ott lent. Legalább bosszút állhatnék azokon a nyomorultakon!

Kivágódott az ajtó. Gondoltam, most végem, megtaláltak, meg fogok halni. Az ajtóban azonban nem a várt zombiszerű izék voltak, hanem egy furcsán ismerős alak. Mintha találkoztunk volna már valahol. Fekete hajzuhataga mögött csak úgy világított világos bőre, vörös szeme úgy égett, mint a parázs. Kezeiben két pisztoly - egy fekete és egy fehér - . Arcán ördögi mosoly ült, kilátszott az összes agyara. Csak nem egy...
- Eltaláltad, kislány. A nevem Alucard és a Hellsing Szervezet vámpírja vagyok.
Biztos csak képzelődöm. Hisz ki sem mondtam egy szót se..
- Nem kell kimondanod semmit ahhoz, hogy halljalak. Most pedig hallgass egy kicsit.
Felemelte a kabátja gallérját, és megszólalt.
- Hellsing, itt Alucard. A célpontot kiiktattam. Túlélők száma: egy. Mi legyen vele?
Nem értettem, mit recsegnek vissza, annyit azonban felfogtam nagyjából, hogy a sorsom felett döntenek.
- Nos... - kezdte a vámpír - kislány, a Hellsing vezetője rád bízta a döntést. A szolgálatomba állsz, vagy öljelek meg? Annyit mondhatok, hogy semmiképp nem maradhatsz ember, mert a Hellsingnek nincs nagy szűksége rájuk - nem megbízhatóak - viszont a vámpírokat a saját fajtája tudja a leghatékonyabban irtani.
- É...én...nem is tudom, mit mondjak....olyan...olyan furcsa ez az egész nekem.
- Elég egy igen, vagy nem.
- I...igen. Meg akarom bosszulni a családom halálát!
- Nos, kislány, arra bőven lesz lehetőséged. -mondta, majd a karjaiba kapott. A fejemben felrémlett valami. Egy álom...de már az is távolinak tűnt. Alucard lassan elindult velem.
- Ma rólad álmodtam. - suttogtam.
A vámpír csak egy morgással felelt. Lassan a nyakam felé hajtotta a fejét.
- Ez fájni fog, de nem tart majd sokáig, ígérem.
Azzal belém harapott. Eleinte nagyon fájt, aztán lassan eltompultak az érzékeim. A sötétség oly puhán fogadott magába, mintha már rég rám várt volna. Még egyetlen egy emlék, egy elhalló sikoly szállt utánam. Aztán végleg semmi sem maradt.

Hát így lettem én, Vicki, a vámpír. Furcsa egybeesés, hogy a Alucard másik volt tanítványát is ugyanígy hívták. Ugyan ő már egy teljes értékű vámpír, mégis a Szervezet szolgálatában maradt. Mióta átváltoztam sok-sok év eltelt. Sok ghoult és vámpírt öltünk meg. Számtalan Hellsing vezető halt már meg az évek során. Csak mi maradtunk úgy, ahogy vagyunk, az időbe fagyva, változatlanul. Ő. Alucard. És én. Vicki

Egy vámpír visszaemlékezése 2. rész

Rápillantottam az ébresztőórámra. Reggel nyolc óra volt. A következő pillanatban újfent szívrohamot kaptam, ugyanis a két ikertesóm - Kelsie és Kenzie - csaknem rám törte az ajtót.
- Vicki, Vicki, mi történt??? - kiáltották egyszerre.
Imádni valóak voltak.:)
- Semmi bajom, csak rosszat álmodtam, ennyi az egész. Nyugodtan menjetek, tegyétek a dolgotokat, reggelizzetek, meg mittomén.
- Mi már reggeliztünk - mondta Kelsie.
- Megetettük a tyúkokat - tette hozzá Kensie.
- Meg a nyulakat...
- Meg a lovakat...
"Bár én lennék ilyen hiperaktív. De neeeem, a szüleim sajnos engem nem tudtak jól összerakni. De ez van" - gondoltam magamban.
- Anyuék elmentek már? - kérdeztem. Persze tudtam, hogy anyuék már nincsenek itt, hiszen reggel hatkor mennek dolgozni. De hát inkább kérdezek, mint rágondolok arra az álomra.
- Hát persze!
- Akkor most én megyek reggelizni.

Feltápászkodtam, és kitámolyogtam a szobából. A lépcsőn lefelé menet borzongva tisztáztam magammal, hogy a falakat nem festi meg a vér, nincs semmi baj, anyuék dolgoznak, a tesómék fent vannak a szobájukban. A konyhában csináltam magamnak egy kis kaját - közben lassan körvonalazódott bennem egy álom-elfelejtési terv - mire végeztem a reggelivel, már meg is született az elhatározás. Gyorsan felöltöztem és megmosakodtam, szóltam az ikreknek, hogy megyek, és délig ne várjanak, és már siettem is az istállók felé.

A hosszú épület mellé egy fekete Yamaha motor volt nekitámasztva - az apámé-. Én még sajnos nem vezethetem, de apu megígérte, hogy hamarosan megtanít.

Kedvenc lovam, Álom, egy andalúz ló volt, gyönyörű, barátságos és viszonylag könnyen kezelhető. Azt terveztem, hogy ma vele, illetve a társaival foglalom el magamat. Mikor Álom boxa elé értem, a ló vidáman bólogatva fogadott. Mikor hozzáléptem, hogy megvakargassam az orrát, rémülten felnyihogott, falig hátrált és felágaskodott. Vagy fél órán át kellett nyugtatgatnom, mire úgy-ahogy megint nyugodt lett. "Hát ez nem igaz! Ennyire félnék?! De hát az csak egy buta álom volt! Vámpírok nem léteznek!" Ezzel le is zártam a vitámat magammal.

Annyira elfeledkeztem az időről, hogy éppen elkezdtek ebédelni, mikor beestem, fáradtan, piszkosan és mindenek előtt büdösen. Gyorsan megmostam a kezemet és az arcomat és csak aztán mentem az asztalhoz.
- Na, hogy ment ma Álomnak, Vicki? - kérdezte anyám.
- Ahogy szokott, anya. Ő nem szokott hibázni. És én sem.

Ebéd után gyorsan beszaladtam a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak. Gyorsan letussoltam, átöltöztem, lefeküdtem az ágyra, és felhívtam Susant, a legjobb barátnőmet. Már vagy tíz perce beszélgettünk, mikor a szemem véletlenül az ablakra tévedt.

Láttam, hogy pár idegen közeledik az úton. Elbúcsúztam hát Susantól, és lementem, hogy üdvözöljem a vendégeket.Ahogy közelebb értek, látni lehetett, hogy valami nagyon nem kóser velük. Bőrük szürke volt, a szemük mélyen ülő, fénytelen és furcsa, nyöszörgő, bőgő hangot adtak és lassan, dülöngélve jártak, mint a részegek. Voltak vagy tíz - tizenketten biztosan.

A húgaimat és a szüleimet mintha hipnotizálták volna, meredt tekintettel néztek az idegenekre. Lassanként azért ideértek ők is.Veszélyben éreztem magam. Legszívesebben menekültem volna, vagy elbújtam volna, vagy nem tudom. Anyám lelépett a lépcsőn, majd hangosan megszólalt.
- Jó napot, a nevem Mrs...
Nem volt ideje tovább mondani...

Egy vámpír visszaemlékezése

Sosem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű a halál. Észrevétlenül ragad el, és oly békés, csendes. Csak lebegsz a semmi kellős közepén. Az élet ennél, hogy is mondjam... Sokkal nehezebb, sokkal tragikusabb. Én tudom. Tapasztaltam. Mégis, minden ember fél a haláltól. Aki azt mondja, nem, az hazudik magának és a környezetének is.

Emberi létem 18 év alatt zajlott le. Tökéletes család, tökéletes barátok. Mulandó értékek vettek körül, amik akkor nem keltették fel túlságosan az érdeklődésemet. Most már bánom ezt, de nincs mit tenni, nem tudok visszamenni az időben. És mindenek előtt, nem tudok újra ember lenni.

... Vérszínű ködben bolyongok össze - vissza, céltalanul. A köd tömörségéből egy ház alakja bontakozik ki, szép lassan, tőlem néhány lépésnyire. Az az érzésem, hogy valami megmagyarázhatatlanul hív befelé, mint a mágnes. Lassan, szinte öntudatlanul veszem a lépcsőfokokat. Az ajtót nem kellett kinyitni, résnyire nyitva volt, és mikor közvetlenül elé értem, halkan, nyikorogva kitárult. Első benyomásom az épület belsejéről az volt, hogy piros foltosra festették a falakat. Aztán láttam, hogy a padló és a szőnyeg is ugyanolyan foltos. Akkor  ez nem lehetett más, mint...
- Vér... -mondtam borzadva.
A padlón négy élettelen test feküdt, két kisebb, két nagyobb. Mind a négyen hason voltak. Az egyik nagyobb testhez odamentem, és lassan a hátára fordítottam. A következő pillanatban...
- Anya!Nem halhattál meg! Nem nem nem neeeeeeeeeeem!!!!
Akkor a többi nem lehet más, mint...
- Apa! Kensie! Kelsie! Ez nem lehet!
Lerogytam a földre. Nem bírom tovább. Elég volt. Elzsibbadt az agyam. Nem tudom, mennyi idő telt el. A lépcső recsegése ébresztett fel félig öntudatlan állapotomból. Fejemet rémülten felkapom. A lépcsőn egy fekete csizmás, hosszú, vörös kabátos valaki hoz lefelé egy - a testfelépítéséből gondolva - lányt. A vörös kabátos a lány nyakához hajtja a fejét. Hosszú, szörcsögő hang hallatszik. A kabátos hosszú, hollófekete haja lágyan öleli körül mindkettejük testét. A lány feje hátracsuklik, s ugyanabban a pillanatban előtűnik egy férfi vértől csöpögő, agyaras, vicsorgásnak is beillő vigyorgó arca.
- Ez lesz a sorsod, Vicky. A társam leszel, az idők végezetéig. - szólalt meg hideg hangon a vámpír. Pillantásom az ernyedten lógó fejre esett. Azt hiszem, ekkor kezdtem el sikoltani...

Izzadtságban úszva, rémülten ültem fel az ágyamban. 'Csak egy álom, csak egy buta rémálom volt' nyugtattam magam. Ebből is látszik, nagyon jó, hogy az ember nem tudja, mi vár rá...

..,

Öhhömm.......

Miért égeti a pillantásod a bőrömet?
Miért tartja fogva a szemed a testemet?
Ó, Istenem, mért nem tudok megszabadulni?
Testemből a tested végleg kitépni?

Mért dobog a szívem, ha a közelemben vagy?
Régebben azt hittem, az Isten, a nagy Ő vagy.
De elhagytál, megcsaltál, ganéj szemét alak.
Nálad intelligensebb lények a halak.

Csábod és erőd mégis ellenállhatatlan.
Elismerem, egykor jó volt veled a paplan.
De csak az, mert a fejedben az agy hiányzik.
A tököd vezérel, az bezzeg nem hibázik.

Álomtalan álom

A csendes éjszakában
Elbűvölő árjákban
Egy halk dallam újra szól.

Különleges élményt ad
Alvóknak e nem túl vad
Hallatlan melódia.

Elröpíti az álmok
Valótlan látomások
Képzelet világába.

Édesen altatja
Ápolja, elringatja
Álomtalan álomba altatja.

Tanítás

Egy árnyat látok a sarokban ülni.
Egy kisgyerek az, fejét lehajtva ül
Halkan sír, szipogását nem hallani.
Gyönge teste néma görcsben szétfeszül.

Egy angyalt látok a szobába tűnni.
Arcát a kisgyermek felé fordítja.
- Gyermekem, akarsz velem jönni? - mondja,
És arcát mély aggodalom torzítja.

- Tiszta lelked világít majd a sötétben
Te lámpás lennél a tévelygők útján!
Ha most maradnál, eltűnnél a mélyben!
Te lennél bolyongó a világok útján!-

A gyermek hosszú haját hátradobja,
Szemét kinyitja, fejét felszegi.
Száján mosoly, az angyal kezét fogja.
Már nincsenek ott. De a gyermek utoljára
Egy ajándékot hagy. Nem kell kibontani.
Csak higgy amiben hiszel, minden nehézség árán
És szeress, mert megtanulnak viszontszeretni!

Esküvő

Újra esküvőre ülök a harangozó templomban.
A vőlegény az oltár előtt türelmetlenül áll.
Míg a menyasszonya hozzálibeg, s mellette megáll.
A pap elkezdi mondani a végtelen monológot,
Mi már azt sem vesszük észre, hogy az igen kimondatott.
A templom előtt gratulálva újra felébredhetünk
S délutánra - meghívottak - vacsorához ülhetünk.
Estére már újra tánc van, hajnalig tartó tivornya
Szétverjük ezt a kócerájt, zokoghat az örömanya!
De én inkább kívánok tömérdek sok, nagy ajándékot,
Hosszú életet, könnyű munkát, teli pénzeszsákot.

Szolga

Egy Árny vagyok.
Árnyéka önmagamnak.
Őseim, nagy királyok
Fenyőerdőben nyugosznak.
Palota helyett kunyhóban lakok
S eladtam a lelkem szolgának.
Bérenc kutya, gyilkos vagyok.
Isten keze lök Pokolnak.
Ehhez mérten túl jó vagyok.
Pokol keze lök Istennek.
De ez előtt túl gonosz vagyok.
És ettől vagyok mindkettő szolgája: A Halál

hycsi!

Ciaóó!!!
Szval.....Valahol el kéne ezt kezdeni.... Lényeg röviden:
-16
-barnahajkékszem
-Szécsénke/gyarmat
-koli(L)
-barátok(L)(K)
-family(L)(K)
-symphonic metal (L)(K) /ha jól írtam le/
-olvasás, amit a legtöbb ember nem szeret
Ide elsősorban egy-két story-t és verset szeretnék majd feltölteni. Ha vki kíváncsi, akk a poeten is megtalál