2010. október 22., péntek

Találd meg a sárkányt

-Jess! Jess! Ébresztő, ne bambulj már!
- Hogy mi? - ébredtem fel Bahamákon túli álmodozásomból.
- Ha nem vetted volna észre, még van egy pár feladatod. - mondta negédesen Tom, a főnököm. Egy számítógép - programozó cég titkárnője vagyok, úgyhogy nem igazán van időm a lazsálásra. Mondjuk, rendes a főnököm, nem kell kosztümbe vágnom magamat minden reggel, egész jól fizet, de cserébe nekem a munkámra kell koncentrálnom. Persze lehet, hogy a jól dekoltált fölsőnek nagy szerepe van ebben, de hát ez mellékes.

- Azt ajánlom, Jess, dolgozz, különben nem kapsz fizut, és jöhetsz kosztümben! - mondta hőn imádott felettesem.
- Nem hiszem, mert akkor nem bámulhatnál dekoltázst, kisapám - motyogtam.
- Tessék?
- Semmi semmi!
- Keress meg!
- Höhh? Mondtál valamit, Tom?
- Nem én.
- Keress meg!
Húha, hangokat hallok? Ááá, biztos a kialvatlanság. De jó mély hangja volt a hallucinációnak. Olyan morgós, macis. Bele tudnák aludni.
- Keress meg, mert baj lesz! Nézz magadba! ( A hang kezdett kissé ingerültté válni. )
Asszem haza kéne mennem aludni egy kicsit.
- Őőő, Tom?
- Igen?
- Nem érzem jól magam. Már minden munkát elvégeztem, nem mehetnék haza?
- Addig ne lássalak, amíg az orvos nem látott. Tényleg egész délelőtt sápadt voltál. Szia.
Amint beléptem a liftbe, megint megszólalt a hang. Ezuttal már nem medveszerű, mélységes volt, hanem minthogyha harangok csengenének benne.
- Keress meg! És ne szállj motorra!
Persze, gondoltam, akkor mivel megyek mégis haza! Nem hagyom itt a mocimat!
- A te bajod lesz! - mennydörögték vissza.
- És akkor mi van? Jézusom, én most magammal beszélek, vagy mi?
- Nem! Én benned élek, de nem vagyok te! De a  te bajod lesz, ha találkozunk!
Jól van, mielőtt karanténba záratom magamat az elmegyógyintézetben is, még hazamegyek a mocimon, és alszom egyet.

Megálltam a narancs-fekete motorom mellett, felvettem a bőrdzsekimet, felpattantam a járműmre, és belevetettem magamat New York szerencsére most gyér forgatagába.
A lámpa zöldet jelzett. Nem mentem olyan gyorsan, és csak akkor láttam meg, hogy a kabrió átjött a piroson, amikor már késő volt, és a következő pillanatban elnyelt a sötétség.

Zuhantam. Mármint...nem is tudom. Olyan volt, mintha atomjaimra hullottam volna, és darabonként szippantott volna be egy fekete lyuk.  Aztán lassanként újból egységessé váltam. Éreztem a testemet, ahogy levegőt veszek, hogy a szellő simogatja az arcomat, hogy friss fű van a kezem alatt. Egy pillanat! Hisz én motort vezettem! Felpattant a szemem. Kétségkívül nem vagyok New Yorkban. Ott nincs ennyi fa, ennyi fény, és - bármennyire törekszik az ember- élet sincsen annyi, mint itt. Ráadásul, ott nincsenek sziklák és barlangok, főleg ilyen magasak nem.

Előttem egy kb húsz méter magas sziklabarlang volt. A vége a homályba veszett, és mellette egy hatalmas, kerek szikla kémlelte soha ki nem nyíló szemmel a környezetét.
- Mit keresek én itt - kérdeztem.
Morgás hallatszott. Először halkan, majd egyre hangosabban, aztán annyira hangosan, hogy az összes élőlény, ami a környéken volt, valószínűleg jó mélyre elásta magát, vagy elmenekült. A föld megremegett - a sziklafalból omlott is le egy kevés - .

Én, a kövektől félve, távolabb futottam, de megbotlottam valamiben, és elestem. S ekkor - mint egy tetőpontként - egy hatalmas ezüstszürke valami kirontott a barlangból. Látni nem lehetett teljesen, mert mozgását különös köd kísérte, s pillanatnyi csillanások vakították el az ember szemét. Aztán megállt. Gyönyörű, csillogó, ezüstfehér sárkány. Kecses teste hosszú, tüskés végű farokban végződik. Hátát fekete tarajak sora borítja, s a feje mögött meredező két hatalmas szarv szintén fekete volt. Szeme mélyvörös, rubinként szikrázik belőle az értelem. Fejét magasan felém tartotta, majd behajlítota a nyakát, hogy a szemembe nézhessen. A szájában tíz centis, tőrszerű fogak meredeztek, és dőlt belőle a szürkésfehér füst.
- Ugye megmondtam, hogy nem lesz abban köszönet, ha engem visszautasítasz!
A szája nem mozgott a gondolatait hallottam.
- A nevem Tensó Muszume Iat-Aí Pyrn.
Hebegtem valami olyasmit, hogy ez mit jelent.
- Azt jelenti, hogy az ördög lánya aki angyaltűztől született. Neked nem kell bemutatkoznod. Ismerlek téged, itt éltem benned, de sok milliárd évvel ezelőtt születtem. Ugyan nem láttam  Teremtést magát, de kikeltem már, mikor Ádám és Éva kiűzetett a Paradicsomból. Ott voltam akkor is, mikor Káin megízlelve testvére vérét, átkozott vérszívókká tette az utódait. Ott voltam, mikor Noénak az özönvíz után új életet kellett teremtenie. Ott voltam, mikor a kis Enma Ai a pokolra jutott, mert megátkozta a faluját a halála előtt, s ott voltam, mikor a Sátán a testvéremmé fogadta őt, mert az átka fogott... Sok év bölcsessége ragadt rám, mert  apám ördög volt, anyám meg angyal, s én a két világ közé ítéltettem.

- És most hol is vagyunk?
- Benned. A lelkedben.
- És mért vagy most itt?
- Születésed óta itt vagyok, azért, mert neked sorsod van, és nekem az a feladatom, hogy rávezesselek a helyes útra.
- Hogy vezess - milyen útra?
- Az ismeretlenség útjára. Hisz egyik ember sem tudhatja meg a maga sorsát, csak a halála után. Meg kell ismerned a titkokat. Át kell törnöd az akadályokon, bármíly értelmetlenek, bármíly könnyű lenne megkerülni őket, te juss át, mert hiába vesztegetsz el az áttörésével egy kis időt, ha megkerülni sokkal rosszabb lesz. A te világod szerint most két hétig kómában vagy. Ennyi időd lesz arra, hogy egyedül meditálj. Ha szűkséged lesz útmutatásomra, álmaidban megtalálsz. Ha veszélyben érzed magad, én átveszem a hatalmat a tested felett, így űzve el ellenségeidet. a barátai leszünk egymásnak, mert egymást emeljük majd a Mennyek felé.

Halványulni kezdett. A hangja lassan elhalt, majd lassan testével együtt beleveszett az erdőbe.Hátradőltem, behunytam a szemem, és meditálni kezdtem. Hallgattam magamat, ahogy levegőt veszek;ahogy a szívem dobogva szétküldi az életet a testembe;a hangyákat a testem alatt mászkálni;a madarak énekét;a mókust,ami épp most eszi a közelben a mogyoróját; a kis őzet, ahogy az anyjáért sír;ahogy az ágak ütköznek egymással. Hallottam mindent, mert én ők voltam, és ők én voltam. Én ettem, ittam és éreztem helyettük és ők feküdtek itt helyettem. Aztán elkezdtem hallani a pittyegést.Egyre hangosabban, hangosabban. Elvesztek benne a hangok. Már nem éreztem a füvet a kezem alatt. Helyette már sírást hallottam. Valaki keservesen zokogott. Kinyitottam a szememet, és egy pillanatra elvakultam aztán valami eltakarta előlem a fényt, és éreztem, hogy valami nehéz dolog van a mellkasomon, és hogy nagyon fáj a felem, és minden tagom. Valaki(k) a fülem mellett zokogott(tak).
- Kicsim...- Anyám ennyit tudott kinyögni két zokogás között.
- Mi történt?
- Semmi komoly - mondta valószínűleg az orvos - ahhoz képest, hogy sokkal rosszabb is történhetett volna. Eltört három bordája, mindkét lába, a jobb karja, és csúnyán beverte a fejét, amitől két hétig kómában volt.

Csak mosolyogtam. Mert mi ez a baleset az univerzumhoz képest? Semmi. És semmi nem változott, mert x idő múlva ugyanúgy visszamegyek majd dolgozni, ugyanúgy ismerkedek majd, találkozom a barátaimmal. Mondom, semmi nem változott. Csak én.

2 megjegyzés:

  1. Folytatást!!!!!
    nagyon tetszik! ahogy beragadt az "időben", ahogy mindent megtapasztalt....
    jól néz ki a sárkány külseje is, nekem kicsit fölösleges volt a dekoltázsról szóló rész, de nyilván át kellett vezetni a normális világból, önmagába, a múltba, és a jövőjébe...
    csak így tovább!!!!
    Meggy/N

    VálaszTörlés
  2. Bocs, de ezt nem folytatásos műnek szántam
    Köszi a kritikát:)ari vagy non szrtlk

    VálaszTörlés