Egy edzés

  Egy fárasztó nap után azt mondják, jól esik az alvás. Az én esetemben ez sajnos nem igaz, mivel még álmaimban is küzdenem kellett. Nem mintha a sárkány nem engedte volna meg, hogy egy kicsit pihenjek. A kiképzést mindig meditálással kezdtük, és csak azután kezdődött az elméleti oktatás. A legvégére a harcművészetek és a tőrforgatás maradt, ennek következtében mindig fáradtan és nyűgösen ébredtem.

 Szóval egy kemény munkával eltöltött nap után nyomott el az ágyamban az álom. Természetesen azonnal a tisztáson fekve találtam magam. A sárkány a barlangja előtt feküdt, fejét lehajtva, mintha aludna. Közeledtemre azonban felemelte a fejét, és vérszínű szemével rám nézett.
- Kezdd el a meditációt - parancsolta, mire én lehunytam a szememet. Először mindig erősebben érzékeltem mindent, aztán csend lett, és én elmerültem magamban. Így felemésztődtek a mindennapi problémák, megszűnik az idő, megtisztul a tudat, és új erőre kap a lélekbeli test.

...húsz perc múlva...
- Egész jól haladsz, ahhoz képest, hogy ember vagy.
- Igyekszem. Bár úgy érzem, többre lennék képes.
- Többre is vagy. De ehhez még edzened kell.
- Iat?
- Igen?
- Volna pár kérdésem.
Hallgatott.
- Feltehetném őket?
- Válaszolok majd rá, ha a tudásomból telik.
- Szóval - zavartan fészkelődni kezdtem - azt vettem észre, hogy bizonyos mértékben változni kezdtem. Megmondanád, mért van ez?
Csuklós-reszelős hangot hallatott, kissé feljebb húzta a fejét.
- A velem való kapcsolat az oka. Testben és lélekben is viszonylag gyorsan meg fogsz változni.
- Ezőőő mit is takar?
- Azt nem tudom.
- Hogyhogy nem tudod?
- Úgy, hogy nem tudom megmondani, milyen leszel. Ugyanolyan képlékeny vagy, mint én, mivel azért alakulunk, hogy alkalmazkodjunk egymáshoz.

Ezzel feladott egy kis gondolkozni valót. Vajon milyen ember válik majd belőlem?
- Ha jól emlékszem, más is volt, amit meg szerettél volna kérdezni.
- Igen. Tudod, olvastam az interneten, hogy a sárkányoknak is vannak fajtáik.
Iat dühödten felállt, vicsorgott. Erre nem voltam felkészülve, ezért riadtan hátráltam, hogy minél távolabb legyek tőle, ha esetleg...
- Gyere vissza! Jól tudod, hogy nem bántanálak, mivel a társam vagy!
Csöppet reszkettem, de azért közelebb mertem menni hozzá.
- Szóval, az emberek többet tudnak rólunk, mint hittem.
- Azért nem annyit...
- De éppen eleget! Hát nem mondtam meg elég világosan, hogy jobb az embereknek, ha tudatlanok!
- De, de ezért nem én vagyok a hibás!
- Mondtam én, hogy te vagy az?!
- Akkor meg mit ordibálsz velem?!
Kérdésemre kissé lecsillapodott.
- Bocsánat. Kissé elragadott a hév.
- Semmi baj. Csak ne ordíts.
- Már nem fogok.
- Akkor kérdezhetek?
- Igen.
- Milyen fajtához tartozol?
Sárkányom nagyot sóhajtott, egy darabig csendben volt, de válaszolt.
- A Jégsárkányok nemes kasztjába tartoztam egykoron, de testvérem, Dai és én hibát követtünk el. Ezért száműztek és vadsárkányok lettünk egy, a tiétekkel párhuzamos dimenzióban. Azonban a vad élet nem túlságosan tetszett nekem, mivel folyton egyedül voltam.
- És a testvéred?
- Dai? Tíz héttel a száműzetés után meghalt. Halálos fertőzést kapott A halála után nem volt társaságom.
- Sajnálom.
Rám fújta forró leheletét.

- Igazán nem kell. Szóval a halála után az Istenetek megkeresett engem, hogy tanítsam ki a kiválasztottakat démonvadászatra. Mivel egész addigi életemben volt dolgom a démonokkal, igazán nem esett nehezemre.
- Mit követett el a testvéred?
- Megtudta az eredetünket. A mi népünknek is megvan a maga teremtéstörténete, de az hazugság. Az öcsém tudta ezt, és én is tudtam, és a családom is tudta, de mindenki hallgatott, mert tudtuk, ha a vallással ellentétes eszméket kezdünk el terjeszteni, a fajtánk ellenünk fordul. De Dai megelégelte a hallgatást, és én balga módon vele tartottam. Meg is lett az eredménye.

Szívből sajnáltam, hogy száműzték a világából a sárkányomat, de örültem, hogy most itt van. És örültem, hogy én vagyok az egyik kiválasztott.
- A Jégsárkányokon kívül még sok nemes csoport van. A Levegő-, Víz- ,Jég-, Föld és Tűzsárkányok voltak a legnépesebb csoport, de rajtuk kívül létezett még egypár.

egy hónap múlva

Egy hónap múlva engedtek ki a  kórházból. Egy darabig még mankóval kellett járnom, és nem járhattam dolgozni. A sárkány csak álmaimban jött el hozzám, tanított, és képességeket adott nekem. Az lett a feladatom, hogy a lelkeket megvédjem a megszállástól, szűkség esetén visszaküldjem a démonokat a pokolra, és megvédjem a megszállott környezetét. Ezért belelátok az emberek lelkébe, egy pillantással kiismerem a természetüket a szemén keresztül. A gonosz lelkek számára érzékelhetetlenné tudom magamat tenni, hogy ne meneküljenek el. Továbbá ki tudok lépni a testemből, és teleportálni tudok dolgokat. Sokszori képzés, szenvedés és tanulás után letehettem a védelmező eskümet, amiben a szavam adtam arra, hogy képességeimhez mértem mindig megvédem az embereket, ugyanakkor létezésem érdekében eltitkolom különleges képességeimet az illetéktelenek előtt. Az eskü letétele után megkaphattam a fegyveremet, egy harminc centi hosszú, könnycsepp alakú tőrt, melyre atlantiszi rúnaírással volt a neve bevésve: Az áldozatok könnye. Szerencsére még nem kellett használnom őt....

A munkámból metróztam hazafelé-a motorom totálkáros lett-, mikor észrevettem, hogy egy csoport kb huszonöt éves férfi nagyon néz engem. Szép lassan kezdtek felém araszolni, mire én fogtam magam és leszálltam-inkább villamos-gondoltam. Azonban az alakok követtek. Növekvő félelemmel siettem a jármű felé, nekik azonban nem volt sietős. A buszon is engem néztek, mutogattak nekem és kötözködtek a többi utassal.
- Szija cicám!-mondta az egyik, majd a száját nyalogatva elindult felém. Én hátrahajoltam, és torkom szakadtából elordítottam magam.
- Menjetek a k*a anyátokba!
- Nyugi, kisanyám, nem harap a kutya!-mondta, és visszament a többihez, de továbbra is a száját nyalogatta, és kacsintgatott. Elfogott a pánik. Mit akarnak ezek tőlem?
Mikor a házamhoz közelébe ért a villamos, leszálltam. A szemem sarkából láttam, hogy ők is ugyanúgy tesznek. Én szaladni kezdtem, ők azonban ott maradtak, és nevettek rajtam.
-Szija cicám, majd meglátogatunk!-kiáltották utánam.

 Az űzött vadállat nyugodt, kiegyensúlyozott élőlény volt hozzám képest. Mikor végre becsukhattam magam mögött az ajtót, nekidőltem, és megkönnyebbülésemben elsírtam magam.
-Végre!
-Reccs!Bumm !
 Eltartott egy darabig, mire leesett, hogy valaki betörte az ablakom. Valószínűleg azok, akik zaklattak. Erre a gondolatra elfogott egy vad és meglehetősen szokatlan érzés. Első pillanatban nem is tudtam, mi az, de aztán rájöttem: harag. Ezek be akarnak törni hozzám! És még ki tudja, mit akarnak! Artikulálatlan üvöltés tört ki a torkomból.

 A világ megváltozott számomra. Egyszeriben minden sárga-fehér színben vibrált, és éreztem...éreztem, hogy a testemben nem csak én vagyok, hanem egy nálam hatalmasabb lény, aki most a háttérbe küld. Lassan megszűnt létezni a külvilág, és előjött a lelkem, az erdő, a tisztás és a barlang. Az érzelmeimet fémjelezve, most borult volt az ég. Reszkettem a ki nem adott dühtől. Illetve miket beszélek, valószínűleg a társam most adja ki belőlem.
 Halk morgás hallatszott a hátam mögül, és enyhe füstszag csapta meg az orromat. Megfordultam, és a sárkány ott állt mint egy élő kőszobor, a fejét magasra tartva, éreztem a dühöt, ami vibrált belőle, mint a tűz.

 - M...mi történt?
Hallgatott egy darabig, eleresztett egy tűzcsóvát az ég felé, majd válaszolt:-Megöltem őket.
Én elámultam.
-Mi?
Hidegen nézett rám.
-Megmondtam, hogy helyetted fogok küzdeni, ha baj van. De azt te nem mondod meg nekem, mit hogyan intézzek el.
-De mért ...?
-Mert ugyanezt megtették volna mással is, máskor, habozás nélkül, ha most sikerrel járnak.
-Aha. Szóval nem csak engem védtél, hanem mást is.
-Az elsődleges szempont te vagy, de mindkettőnknek kell másra is gondolnia.
-Értem. 
-Most pedig nyugodj meg, és menj haza.
-De...
-Igen?
-Én...én öltem meg őket. Az én testemben...
-Nem. Én voltam, a te testedben. Neked nem lehet embert ölnöd, mert nincs hozzá jogod. Képtelen vagy rá, mert úgymond "nem vinne rá a lélek".  De én...én megtehetem, hibridségem miatt. De most már menj a lakásodba, és aludj!