egy hónap múlva

Egy hónap múlva engedtek ki a  kórházból. Egy darabig még mankóval kellett járnom, és nem járhattam dolgozni. A sárkány csak álmaimban jött el hozzám, tanított, és képességeket adott nekem. Az lett a feladatom, hogy a lelkeket megvédjem a megszállástól, szűkség esetén visszaküldjem a démonokat a pokolra, és megvédjem a megszállott környezetét. Ezért belelátok az emberek lelkébe, egy pillantással kiismerem a természetüket a szemén keresztül. A gonosz lelkek számára érzékelhetetlenné tudom magamat tenni, hogy ne meneküljenek el. Továbbá ki tudok lépni a testemből, és teleportálni tudok dolgokat. Sokszori képzés, szenvedés és tanulás után letehettem a védelmező eskümet, amiben a szavam adtam arra, hogy képességeimhez mértem mindig megvédem az embereket, ugyanakkor létezésem érdekében eltitkolom különleges képességeimet az illetéktelenek előtt. Az eskü letétele után megkaphattam a fegyveremet, egy harminc centi hosszú, könnycsepp alakú tőrt, melyre atlantiszi rúnaírással volt a neve bevésve: Az áldozatok könnye. Szerencsére még nem kellett használnom őt....

A munkámból metróztam hazafelé-a motorom totálkáros lett-, mikor észrevettem, hogy egy csoport kb huszonöt éves férfi nagyon néz engem. Szép lassan kezdtek felém araszolni, mire én fogtam magam és leszálltam-inkább villamos-gondoltam. Azonban az alakok követtek. Növekvő félelemmel siettem a jármű felé, nekik azonban nem volt sietős. A buszon is engem néztek, mutogattak nekem és kötözködtek a többi utassal.
- Szija cicám!-mondta az egyik, majd a száját nyalogatva elindult felém. Én hátrahajoltam, és torkom szakadtából elordítottam magam.
- Menjetek a k*a anyátokba!
- Nyugi, kisanyám, nem harap a kutya!-mondta, és visszament a többihez, de továbbra is a száját nyalogatta, és kacsintgatott. Elfogott a pánik. Mit akarnak ezek tőlem?
Mikor a házamhoz közelébe ért a villamos, leszálltam. A szemem sarkából láttam, hogy ők is ugyanúgy tesznek. Én szaladni kezdtem, ők azonban ott maradtak, és nevettek rajtam.
-Szija cicám, majd meglátogatunk!-kiáltották utánam.

 Az űzött vadállat nyugodt, kiegyensúlyozott élőlény volt hozzám képest. Mikor végre becsukhattam magam mögött az ajtót, nekidőltem, és megkönnyebbülésemben elsírtam magam.
-Végre!
-Reccs!Bumm !
 Eltartott egy darabig, mire leesett, hogy valaki betörte az ablakom. Valószínűleg azok, akik zaklattak. Erre a gondolatra elfogott egy vad és meglehetősen szokatlan érzés. Első pillanatban nem is tudtam, mi az, de aztán rájöttem: harag. Ezek be akarnak törni hozzám! És még ki tudja, mit akarnak! Artikulálatlan üvöltés tört ki a torkomból.

 A világ megváltozott számomra. Egyszeriben minden sárga-fehér színben vibrált, és éreztem...éreztem, hogy a testemben nem csak én vagyok, hanem egy nálam hatalmasabb lény, aki most a háttérbe küld. Lassan megszűnt létezni a külvilág, és előjött a lelkem, az erdő, a tisztás és a barlang. Az érzelmeimet fémjelezve, most borult volt az ég. Reszkettem a ki nem adott dühtől. Illetve miket beszélek, valószínűleg a társam most adja ki belőlem.
 Halk morgás hallatszott a hátam mögül, és enyhe füstszag csapta meg az orromat. Megfordultam, és a sárkány ott állt mint egy élő kőszobor, a fejét magasra tartva, éreztem a dühöt, ami vibrált belőle, mint a tűz.

 - M...mi történt?
Hallgatott egy darabig, eleresztett egy tűzcsóvát az ég felé, majd válaszolt:-Megöltem őket.
Én elámultam.
-Mi?
Hidegen nézett rám.
-Megmondtam, hogy helyetted fogok küzdeni, ha baj van. De azt te nem mondod meg nekem, mit hogyan intézzek el.
-De mért ...?
-Mert ugyanezt megtették volna mással is, máskor, habozás nélkül, ha most sikerrel járnak.
-Aha. Szóval nem csak engem védtél, hanem mást is.
-Az elsődleges szempont te vagy, de mindkettőnknek kell másra is gondolnia.
-Értem. 
-Most pedig nyugodj meg, és menj haza.
-De...
-Igen?
-Én...én öltem meg őket. Az én testemben...
-Nem. Én voltam, a te testedben. Neked nem lehet embert ölnöd, mert nincs hozzá jogod. Képtelen vagy rá, mert úgymond "nem vinne rá a lélek".  De én...én megtehetem, hibridségem miatt. De most már menj a lakásodba, és aludj!