Boldog szülinapot

Évente legalább egyszer kívánhatunk valamit a szülinapi gyertyák fölött. Egyesek többet is bevetnek. Szempillákat, szökőkutakat, szerencsecsillagot, és néhanap egy ilyen kívánság valósággá válik. És aztán? Olyan jó, mint gondoltuk? Sütkérezünk a boldogság meleg fényében? Vagy csak ráébredünk, hogy még hosszú a be nem teljesült kívánságaink listája?

Ezúton szeretnék boldog szülinapot kívánni N-nek, aki nagyon kedves és aranyos lány, és szerencsés vagyok, hogy barátaim közt tudhatom:D
Boldogat Neked!!!

N-től karácsonyra

Eredeti szöveg

"A legtöbb, amit a barátomért tehetek, hogy a barátja vagyok. Nincs vagyonom, hogy másként segítsem. És ha tudja, hogy boldog és elégedett vagyok a barátságával, nem is akar más viszonzást."
	Henry David Thoreau

Kint zuhog a hó, s mint egy hatalmas, hófehér függöny takarja el a szemed elől a kilátást. A bepárásodott ablakon látszódnak a kezed nyomai, ahogy az üveghez támaszkodsz. Kinézel, hogy láthasd a tájat, a havas utat, a jégcsapokat, amelyek az ereszről lógnak, s azt a vén, hó ruhát öltött fenyőt az ablakod előtt.

Csend van, Nyugalom. Nem mozdul semmi, mintha rajtad kívül minden belefagyott volna az időbe. Az utcai lámpák fénye egykedvűen csillog a havon. Már senki sem jár az utakon, mindenki otthon melegszik, pihen, és készül az estére, karácsony estéjére. Ajándékkal, finom, ünnepi vacsorával, egy verssel, dalokkal...

A tűnődésedből hirtelen egy semmiből odakerülő alak ránt ki. Furcsa figura; egyszerre tűnik távolinak, elérhetetlen messzeségben lévőnek, és közelinek, hisz az ablakod párkányán ül. Mintha egy másik korból, helyről jött volna. Lassan feléd fordítja a fejét, de nem tudod megállapítani, hogy fiú-e vagy lány, ám ez nem is érdekel. A tekintetéből bölcsesség és nyugalom árad.
"-Eljössz velem?"- kérdezi- "Mutatni szeretnék valamit." - s kinyújtja feléd apró, fehér, áttetsző kezét.
Óvatosan, kissé vonakodva fogadod el. Ahogy hozzá érsz, érzed, hogy minden távolodni kezd, a szobád, a házatok, s lassan elveszel a magasban, s nem tudod, merre van a fenn és lenn...

...hirtelen a földön landolsz, vastag, hóborította domboldalon. Körülnézel, kísérőd után kutatva, ám helyette egy faluszéli ház ablakaiból kipislákoló, vendéghívogató fényt veszel észre. Elindulsz az irányába, de megtorpansz. Különös, túl könnyű lépkedni, nem süppedsz bele a legalább fél méter magas hóba, nem érzed a hideget sem.
"-Ne félj!"- hallod az ismerős hangot közvetlenül a hátad mögül. "Most csak te vagy itt, a tested a szobádban pihen. Senki nem láthat meg minket. Gyere, hadd mutassam meg a kedvenc karácsonyomat!" S már suhan is a hó fölött, nyomot nem hagyva az ablakhoz, hogy bekukucskáljon, belessen rajta. Utána sietsz te is, csodálatos látvány kerül a szemed elé, majd lassan beleolvadsz a falba, majd belépsz a szobába. Egy nagycsalád ül a nappaliban, a nagymama a hintaszékben, mellette egyik unokája, néhány széken felnőttek foglalnak helyet, s a földön guggol a többi gyermek. A sarokban egy valódi feldíszített fenyőfa áll, mézeskaláccsal, gyertyákkal. A szobát belengi a fenyő és fahéj illata.
Mindenki egyetlen irányba tekint, az asztalfőre, ahol az édesapa ül. Előtte egy nagy fekete Biblia, amelyből felolvas. "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne az el ne vesszen, hanem örök élete legyen." /János 3;16/
"Ó, mennyire igaz.Ott voltam az első karácsonykor, amikor Isten fia emberré lett, lejött a földre...Isten igazán szereti az embereket."- teszi hozzá a kalauz a beállt csendben.
Körülnézel, a szobában nyoma sincs rohanásnak, nyugodtak az emberek, s az újra és újra elmondott karácsonyi történeten gondolkodnak. Nem sietnek sehova, nem állnak föl hirtelen, hogy a fához menjenek, s az ajándékokkal foglalatoskodjanak. Van idejük egymásra és arra, hogy megértsék a karácsony valódi üzenetét.

'Ideje indulnunk"- töri meg a gondolatmenetedet a különleges alak. "Ráérsz még elmélkedni otthon. Most a saját karácsonyod vár. Gyere!"- s már visz is vissza a saját otthonodba, a saját családodhoz...

Bocsi, hogy félbeszakítottam, de elszólítottak a géptől...íme, itt a folytatás! N, a te művedet majd akkor, ha otthon leszek...

- A Jégsárkányokon kívül még sok nemes csoport van. A Levegő-, Víz- ,Jég-, Föld és Tűzsárkányok voltak a legnépesebb csoport, de rajtuk kívül létezett még egypár.
- A mi világunkban hány sárkány van?
- Nem tudom. Nem tudom, hány sárkányt száműztek, mert azoknak kitöröljük a nevét mindenhonnan. Szóval, lehet, hogy sok millióan, de lehet, hogy csak tízen.
- Rossz lehet....
- Nem annyira, mint gondolod. Nem igazán szeretjük egymás társaságát, gyakori nálunk a háború, még a kasztokon belül is.
- Azt mondtad még a megismerkedésünkkor, hogy te...valami ördögtől születtél, nem?
Sárkányom lehunyta a szemét, és mélyet sóhajtott.
- Azt hiszem, ez máskorra tartozik.
- Dehát azt mondtad...
- Azt mondtam, megfelelek a kérdéseidre, ha a tudásomból telik! Erre viszont nem vagyok hajlandó jelen pillanatban válaszolni!
- Okéoké. Ne húzd fel magad.
Iat csak morgott.
- Ma elbeszéltük az időt. Elmélkedj még reggelig, aztán majd következő este beszélünk. - Szétcsapta sűrűn erezett, szaggatott szárnyait, és egy hatalmas ugrással a levegőben termett, és már rohamosan távolodott tőlem.

Meglepve néztem utána. Tény és való, hogy könnyen fel tudtam idegesíteni - egy szerinte egyértelmű kérdéssel például - . De ritkán láttam ilyen vadnak. Vajon milyen titkai lehetnek? Főleg előttem, aki a lélektársa vagyok. Talán csak nem bízik bennem? 

Behunyt szemmel mélyet szippantottam a lelkembeli friss levegőből. Itt jól éreztem magam, mivel teljesen önmagam lehettem, és a környezetem is ehhez alkalmazkodott. Messze, a láthatáron egy magas fal választott el és védett a megszállástól. Az egész tájat egyetlen hatalmas erdő borította, hol ritkábban, hol sűrűbben, egy helyet kihagyva, ahol a vívást szoktam gyakorolni. A síkságból a hatalmas szikla meredt csak ki, magában rejtve sárkányom barlangját.

Azt mondják, hogy az átlagos felnőtt ember az agyának nagyon kicsi százalékát tudja csak használni, míg gyermekként az egészet. Mint az egyik tanórám alkalmával kiderült, a sárkányom tapasztalatai szerint a tanítványa - igen, előttem volt egy tanítványa, de ő meghalt - körülbelül egy év tanítás után már körülbelül a felét használta. Ez azzal magyarázható, hogy a meditáció, a mágia és a mágikus fegyver használata, egyáltalán az itt tartózkodás is hatással van a tudatra.

Csukott szemeim előtt hirtelen felvillant egy férfi képe. Húsz év körüli, fekete hajú, barna bőrű, és kék szemével keresztüllátott az embereken. Nem tudom, hogy mit jelent ez. Talán hamarosan találkozni fogok vele?

***

Megint sikerült felidegesítenie, mindössze egyetlen kérdéssel. Hogy ki volt az apám, anyám? Számít is már az? De rosszul tettem, hogy elrepültem, de nem bírtam tovább elviselni a társaságát, és ezt bizonyára már ő is érezte. Túl sokat kérdez, meg kell majd tanulnia a türelmet. Mindíg akaratlanul is felmeresztettem a karmaimat, ha az otthoni csatározásokra gondolok, vagy arra, ahogy szeretett testvérem, akivel közösen éltük túl a kölyökkort,  mennyit szenvedett a Sárkánybörtönben, csak azért, mert elmondta nekem az igazat. Én meg magamra vontam a klánok haragját, amiért megmentettem őt, de engem nem ölhettek meg. Azonban őt igen. 

Hirtelen idegen érzés kerített hatalmába. Akkor érezem ilyet, mikor utoljára egy fajtársammal találkoztam. Nem volt éppen ellenséges, de kellemesnek sem mondanám. A következő pillanatban meg is jelent a kép a tudatomban: egy Feketesárkány.