Egy vámpír visszaemlékezése 3. rész

A legközelebb álló idegen belemélyesztette a felé nyújtott kézbe a fogát, és ugyanezzel a lendülettel anyámat a szemközti falhoz lökte - vagy vágta, amilyen erővel odacsapta a falhoz. Vékony vércsík csorgott le sebes folyású patakként a falra. A többiekkel is hasonlóképpen bánhattak el. 

Az ösztöneim vezettek. Teljesen sokkot kaptam, érzéketlenné tett az állati rettegés. Arra eszméltem, hogy a szobám egyik sarkában kuksolva várom a halált. Csillapíthatatlanul zokogtam. "Ilyen nincs, ilyen nincs, nem létezik, nem lehet, ez is csak egy rémálom." De nem ébredtem fel. Nem álom volt. Minden úgy történt, ahogy láttam.

Hirtelen dörrenés  rázta meg a levegőt. Aztán még egy és még egy. Valahonnan beszédet is hallottam. De nem érdekelt. Semmi nem érdekelt. Azt kívántam, bár haltam volna meg ott lent. Legalább bosszút állhatnék azokon a nyomorultakon!

Kivágódott az ajtó. Gondoltam, most végem, megtaláltak, meg fogok halni. Az ajtóban azonban nem a várt zombiszerű izék voltak, hanem egy furcsán ismerős alak. Mintha találkoztunk volna már valahol. Fekete hajzuhataga mögött csak úgy világított világos bőre, vörös szeme úgy égett, mint a parázs. Kezeiben két pisztoly - egy fekete és egy fehér - . Arcán ördögi mosoly ült, kilátszott az összes agyara. Csak nem egy...
- Eltaláltad, kislány. A nevem Alucard és a Hellsing Szervezet vámpírja vagyok.
Biztos csak képzelődöm. Hisz ki sem mondtam egy szót se..
- Nem kell kimondanod semmit ahhoz, hogy halljalak. Most pedig hallgass egy kicsit.
Felemelte a kabátja gallérját, és megszólalt.
- Hellsing, itt Alucard. A célpontot kiiktattam. Túlélők száma: egy. Mi legyen vele?
Nem értettem, mit recsegnek vissza, annyit azonban felfogtam nagyjából, hogy a sorsom felett döntenek.
- Nos... - kezdte a vámpír - kislány, a Hellsing vezetője rád bízta a döntést. A szolgálatomba állsz, vagy öljelek meg? Annyit mondhatok, hogy semmiképp nem maradhatsz ember, mert a Hellsingnek nincs nagy szűksége rájuk - nem megbízhatóak - viszont a vámpírokat a saját fajtája tudja a leghatékonyabban irtani.
- É...én...nem is tudom, mit mondjak....olyan...olyan furcsa ez az egész nekem.
- Elég egy igen, vagy nem.
- I...igen. Meg akarom bosszulni a családom halálát!
- Nos, kislány, arra bőven lesz lehetőséged. -mondta, majd a karjaiba kapott. A fejemben felrémlett valami. Egy álom...de már az is távolinak tűnt. Alucard lassan elindult velem.
- Ma rólad álmodtam. - suttogtam.
A vámpír csak egy morgással felelt. Lassan a nyakam felé hajtotta a fejét.
- Ez fájni fog, de nem tart majd sokáig, ígérem.
Azzal belém harapott. Eleinte nagyon fájt, aztán lassan eltompultak az érzékeim. A sötétség oly puhán fogadott magába, mintha már rég rám várt volna. Még egyetlen egy emlék, egy elhalló sikoly szállt utánam. Aztán végleg semmi sem maradt.

Hát így lettem én, Vicki, a vámpír. Furcsa egybeesés, hogy a Alucard másik volt tanítványát is ugyanígy hívták. Ugyan ő már egy teljes értékű vámpír, mégis a Szervezet szolgálatában maradt. Mióta átváltoztam sok-sok év eltelt. Sok ghoult és vámpírt öltünk meg. Számtalan Hellsing vezető halt már meg az évek során. Csak mi maradtunk úgy, ahogy vagyunk, az időbe fagyva, változatlanul. Ő. Alucard. És én. Vicki

Egy vámpír visszaemlékezése 2. rész

Rápillantottam az ébresztőórámra. Reggel nyolc óra volt. A következő pillanatban újfent szívrohamot kaptam, ugyanis a két ikertesóm - Kelsie és Kenzie - csaknem rám törte az ajtót.
- Vicki, Vicki, mi történt??? - kiáltották egyszerre.
Imádni valóak voltak.:)
- Semmi bajom, csak rosszat álmodtam, ennyi az egész. Nyugodtan menjetek, tegyétek a dolgotokat, reggelizzetek, meg mittomén.
- Mi már reggeliztünk - mondta Kelsie.
- Megetettük a tyúkokat - tette hozzá Kensie.
- Meg a nyulakat...
- Meg a lovakat...
"Bár én lennék ilyen hiperaktív. De neeeem, a szüleim sajnos engem nem tudtak jól összerakni. De ez van" - gondoltam magamban.
- Anyuék elmentek már? - kérdeztem. Persze tudtam, hogy anyuék már nincsenek itt, hiszen reggel hatkor mennek dolgozni. De hát inkább kérdezek, mint rágondolok arra az álomra.
- Hát persze!
- Akkor most én megyek reggelizni.

Feltápászkodtam, és kitámolyogtam a szobából. A lépcsőn lefelé menet borzongva tisztáztam magammal, hogy a falakat nem festi meg a vér, nincs semmi baj, anyuék dolgoznak, a tesómék fent vannak a szobájukban. A konyhában csináltam magamnak egy kis kaját - közben lassan körvonalazódott bennem egy álom-elfelejtési terv - mire végeztem a reggelivel, már meg is született az elhatározás. Gyorsan felöltöztem és megmosakodtam, szóltam az ikreknek, hogy megyek, és délig ne várjanak, és már siettem is az istállók felé.

A hosszú épület mellé egy fekete Yamaha motor volt nekitámasztva - az apámé-. Én még sajnos nem vezethetem, de apu megígérte, hogy hamarosan megtanít.

Kedvenc lovam, Álom, egy andalúz ló volt, gyönyörű, barátságos és viszonylag könnyen kezelhető. Azt terveztem, hogy ma vele, illetve a társaival foglalom el magamat. Mikor Álom boxa elé értem, a ló vidáman bólogatva fogadott. Mikor hozzáléptem, hogy megvakargassam az orrát, rémülten felnyihogott, falig hátrált és felágaskodott. Vagy fél órán át kellett nyugtatgatnom, mire úgy-ahogy megint nyugodt lett. "Hát ez nem igaz! Ennyire félnék?! De hát az csak egy buta álom volt! Vámpírok nem léteznek!" Ezzel le is zártam a vitámat magammal.

Annyira elfeledkeztem az időről, hogy éppen elkezdtek ebédelni, mikor beestem, fáradtan, piszkosan és mindenek előtt büdösen. Gyorsan megmostam a kezemet és az arcomat és csak aztán mentem az asztalhoz.
- Na, hogy ment ma Álomnak, Vicki? - kérdezte anyám.
- Ahogy szokott, anya. Ő nem szokott hibázni. És én sem.

Ebéd után gyorsan beszaladtam a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak. Gyorsan letussoltam, átöltöztem, lefeküdtem az ágyra, és felhívtam Susant, a legjobb barátnőmet. Már vagy tíz perce beszélgettünk, mikor a szemem véletlenül az ablakra tévedt.

Láttam, hogy pár idegen közeledik az úton. Elbúcsúztam hát Susantól, és lementem, hogy üdvözöljem a vendégeket.Ahogy közelebb értek, látni lehetett, hogy valami nagyon nem kóser velük. Bőrük szürke volt, a szemük mélyen ülő, fénytelen és furcsa, nyöszörgő, bőgő hangot adtak és lassan, dülöngélve jártak, mint a részegek. Voltak vagy tíz - tizenketten biztosan.

A húgaimat és a szüleimet mintha hipnotizálták volna, meredt tekintettel néztek az idegenekre. Lassanként azért ideértek ők is.Veszélyben éreztem magam. Legszívesebben menekültem volna, vagy elbújtam volna, vagy nem tudom. Anyám lelépett a lépcsőn, majd hangosan megszólalt.
- Jó napot, a nevem Mrs...
Nem volt ideje tovább mondani...

Egy vámpír visszaemlékezése

Sosem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű a halál. Észrevétlenül ragad el, és oly békés, csendes. Csak lebegsz a semmi kellős közepén. Az élet ennél, hogy is mondjam... Sokkal nehezebb, sokkal tragikusabb. Én tudom. Tapasztaltam. Mégis, minden ember fél a haláltól. Aki azt mondja, nem, az hazudik magának és a környezetének is.

Emberi létem 18 év alatt zajlott le. Tökéletes család, tökéletes barátok. Mulandó értékek vettek körül, amik akkor nem keltették fel túlságosan az érdeklődésemet. Most már bánom ezt, de nincs mit tenni, nem tudok visszamenni az időben. És mindenek előtt, nem tudok újra ember lenni.

... Vérszínű ködben bolyongok össze - vissza, céltalanul. A köd tömörségéből egy ház alakja bontakozik ki, szép lassan, tőlem néhány lépésnyire. Az az érzésem, hogy valami megmagyarázhatatlanul hív befelé, mint a mágnes. Lassan, szinte öntudatlanul veszem a lépcsőfokokat. Az ajtót nem kellett kinyitni, résnyire nyitva volt, és mikor közvetlenül elé értem, halkan, nyikorogva kitárult. Első benyomásom az épület belsejéről az volt, hogy piros foltosra festették a falakat. Aztán láttam, hogy a padló és a szőnyeg is ugyanolyan foltos. Akkor  ez nem lehetett más, mint...
- Vér... -mondtam borzadva.
A padlón négy élettelen test feküdt, két kisebb, két nagyobb. Mind a négyen hason voltak. Az egyik nagyobb testhez odamentem, és lassan a hátára fordítottam. A következő pillanatban...
- Anya!Nem halhattál meg! Nem nem nem neeeeeeeeeeem!!!!
Akkor a többi nem lehet más, mint...
- Apa! Kensie! Kelsie! Ez nem lehet!
Lerogytam a földre. Nem bírom tovább. Elég volt. Elzsibbadt az agyam. Nem tudom, mennyi idő telt el. A lépcső recsegése ébresztett fel félig öntudatlan állapotomból. Fejemet rémülten felkapom. A lépcsőn egy fekete csizmás, hosszú, vörös kabátos valaki hoz lefelé egy - a testfelépítéséből gondolva - lányt. A vörös kabátos a lány nyakához hajtja a fejét. Hosszú, szörcsögő hang hallatszik. A kabátos hosszú, hollófekete haja lágyan öleli körül mindkettejük testét. A lány feje hátracsuklik, s ugyanabban a pillanatban előtűnik egy férfi vértől csöpögő, agyaras, vicsorgásnak is beillő vigyorgó arca.
- Ez lesz a sorsod, Vicky. A társam leszel, az idők végezetéig. - szólalt meg hideg hangon a vámpír. Pillantásom az ernyedten lógó fejre esett. Azt hiszem, ekkor kezdtem el sikoltani...

Izzadtságban úszva, rémülten ültem fel az ágyamban. 'Csak egy álom, csak egy buta rémálom volt' nyugtattam magam. Ebből is látszik, nagyon jó, hogy az ember nem tudja, mi vár rá...

..,

Öhhömm.......

Miért égeti a pillantásod a bőrömet?
Miért tartja fogva a szemed a testemet?
Ó, Istenem, mért nem tudok megszabadulni?
Testemből a tested végleg kitépni?

Mért dobog a szívem, ha a közelemben vagy?
Régebben azt hittem, az Isten, a nagy Ő vagy.
De elhagytál, megcsaltál, ganéj szemét alak.
Nálad intelligensebb lények a halak.

Csábod és erőd mégis ellenállhatatlan.
Elismerem, egykor jó volt veled a paplan.
De csak az, mert a fejedben az agy hiányzik.
A tököd vezérel, az bezzeg nem hibázik.

Álomtalan álom

A csendes éjszakában
Elbűvölő árjákban
Egy halk dallam újra szól.

Különleges élményt ad
Alvóknak e nem túl vad
Hallatlan melódia.

Elröpíti az álmok
Valótlan látomások
Képzelet világába.

Édesen altatja
Ápolja, elringatja
Álomtalan álomba altatja.

Tanítás

Egy árnyat látok a sarokban ülni.
Egy kisgyerek az, fejét lehajtva ül
Halkan sír, szipogását nem hallani.
Gyönge teste néma görcsben szétfeszül.

Egy angyalt látok a szobába tűnni.
Arcát a kisgyermek felé fordítja.
- Gyermekem, akarsz velem jönni? - mondja,
És arcát mély aggodalom torzítja.

- Tiszta lelked világít majd a sötétben
Te lámpás lennél a tévelygők útján!
Ha most maradnál, eltűnnél a mélyben!
Te lennél bolyongó a világok útján!-

A gyermek hosszú haját hátradobja,
Szemét kinyitja, fejét felszegi.
Száján mosoly, az angyal kezét fogja.
Már nincsenek ott. De a gyermek utoljára
Egy ajándékot hagy. Nem kell kibontani.
Csak higgy amiben hiszel, minden nehézség árán
És szeress, mert megtanulnak viszontszeretni!

Esküvő

Újra esküvőre ülök a harangozó templomban.
A vőlegény az oltár előtt türelmetlenül áll.
Míg a menyasszonya hozzálibeg, s mellette megáll.
A pap elkezdi mondani a végtelen monológot,
Mi már azt sem vesszük észre, hogy az igen kimondatott.
A templom előtt gratulálva újra felébredhetünk
S délutánra - meghívottak - vacsorához ülhetünk.
Estére már újra tánc van, hajnalig tartó tivornya
Szétverjük ezt a kócerájt, zokoghat az örömanya!
De én inkább kívánok tömérdek sok, nagy ajándékot,
Hosszú életet, könnyű munkát, teli pénzeszsákot.

Szolga

Egy Árny vagyok.
Árnyéka önmagamnak.
Őseim, nagy királyok
Fenyőerdőben nyugosznak.
Palota helyett kunyhóban lakok
S eladtam a lelkem szolgának.
Bérenc kutya, gyilkos vagyok.
Isten keze lök Pokolnak.
Ehhez mérten túl jó vagyok.
Pokol keze lök Istennek.
De ez előtt túl gonosz vagyok.
És ettől vagyok mindkettő szolgája: A Halál

hycsi!

Ciaóó!!!
Szval.....Valahol el kéne ezt kezdeni.... Lényeg röviden:
-16
-barnahajkékszem
-Szécsénke/gyarmat
-koli(L)
-barátok(L)(K)
-family(L)(K)
-symphonic metal (L)(K) /ha jól írtam le/
-olvasás, amit a legtöbb ember nem szeret
Ide elsősorban egy-két story-t és verset szeretnék majd feltölteni. Ha vki kíváncsi, akk a poeten is megtalál