I'm coming home, I'm coming home
Tell the world that I'm coming home
Let the rain wash away
All the pain of yesterday.
(P.Diddy-Coming home)
Everyone things that i have it all
It's so empty living behind these castle walls
Tere's no one hears at all
Behind these castle walls
(T.I. ft Christina Aguilera: Castle walls)
Van pár pillanat, amiért megéri élni
Látszólag semmiség, az ember mégis érzi.
Jópár pillanat, van belőle bőven.
Kettesben kézen fogva mezítláb a fűben, mikor
Megszűnik minden
Nem számít semmi
Pont így, pont most
Veled szeretnék lenni
(The Grenma: Pont így)
One day I'm gonna forget your name
and one sweet day,
you're gonna drown in my lost pain.
Fear is only in our minds
taking over all the time
fear is only in our minds
but its taking over all the time.
(Evanescence: Sweet Sacrifice)
Now I will tell you what I've done for you -
50 thousand tears I've cried.
Screaming, deceiving and bleeding for you -
And you still won't hear me.
(going under)
Don't want your hand this time - I'll save myself.
Maybe I'll wake up for once (wake up for once)
(Evanescence: Going under)
Haldokló f öld, legyilkolt fák
Fuldokló égbolt néz le ránk
Minden csak pénz, papír és szám
És hullaszag a lépteink után.
De ébredned kell, még nem késtünk el talán.
(AFC: Még vár ránk ez a föld)
This time, This place
Misused, Mistakes
Too long, Too late
Who was I to make you wait
Just one chance
Just one breath
Just in case there's just one left
'Cause you know,
you know, you know
That I love you
I have loved you all along
And I miss you
Been far away for far too long
I keep dreaming you'll be with me
and you'll never go
Stop breathing if
I don't see you anymore
(Nickelback: Far away)
Show me what it's like
To be the last one standing
And teach me wrong from right
And I'll show you what I can be
And say it for me
Say it to me
And I'll leave this life behind me
Say it if it's worth saving me
Heaven's gates won't open up for me
With these broken wings I'm fallin'
And all I see is you
These city walls ain't got no love for me
I'm on the ledge of the eighteenth story
And oh I scream for you
Come please I'm callin'
And all I need from you
Hurry I'm fallin', I'm fallin'
(Nickelback: Savin' me)
2011. március 20., vasárnap
2011. március 19., szombat
Parancs
Zihálva dőltem ki a gyakorlótéren. Sárkányom nem igazán ismer kegyelmet a gyakorlásokban, de most engedélyezett néhány percnyi pihenőt. Ahogy feküdtem a pázsiton, éreztem, hogy simogatja végig csupasz karomat a friss, zsenge fű, és lágy szellő játszik rakoncátlan tincseimmel, és hűsíti felhevült arcomat. Nagyon fáradt voltam. Ez a sárkányos tanítósdi és démonvadászósdi nem piskóta dolog egy kezdőnek. A múltkor is, mikor egy banya szellemére vadásztunk - akinek az volt a kedvenc szokása, hogy a házába újonnan beköltözötteket a konyhakések céltáblájának nézte - majdnem kinyírt, mert egy centire suhant el a fejem mellett.
Természetesen ezeket az akciókat csak este hajthattuk végre, hetente egyszer. De nekem sajnos nappal élnem kellett a magam életét, dolgoznom kellett, bevásárolni, barátokkal találkozni. Ez pedig iszonyatosan fárasztó a gyakorlások mellett. Iat persze próbált segíteni, tanácsokkal, de azzal nem megyek sokra. Míg saját magamat sajnáltam, észre sem vettem, hogy lassan átcsúszok az alvásba. Szundításomból egy jó erős gyomron bökés ébresztett.
- Auuuuúúúú! Nem lehetne egy kicsit óvatosabban? Tudod marhára fáradt vagyok!
Reszelősen felnevetett: - Fáradt? Te vagy fáradt? Hát neked kell egy ilyen hülye fiókával foglalkoznod egész álló éjjel?! Szerinted én mit érzek, örömöt?!
- Az nem igazán érdekel, hogy te mit gondolsz... - Erre egy mélyről jövő morgás volt a válasz - A lényeg, mint már mondtam, hogy borzasztóan fáradt vagyok!
Sárkányom szigorúan méregetett.-Idővel hozzáedződsz majd ehhez a tempóhoz. De most jó t tenne neked, hogyha elmennél pihenni egy kicsit a szüleidhez.
- Anyámékhoz! Azt már nem! - háborodtam fel.
- Ez nem kérés volt, hanem parancs. Vegyél ki egy hét szabadságot, és menj el pihenni.
- Te nekem nem parancsolhatsz!
- Igazán - mondta dühös hangon - na ezt figyeld!
Figyeltem. Ugyanis kénytelen-kelletlen befogtam a szám, ugyanis ti még nem láttatok egy felbőszült sárkányt. Vicsorít, a pupillái kitágulnak, és fenyegetően felmereszti pengeéles fekete karmait. Szóval nem túl bátorító látvány. Aztán azt vettem észre, hogy ha akarnám sem tudnám kinyitni a számat. A szám elé tettem volna a kezemet, de nem volt kezem sem. Látni láttam ugyan, de nem tudtam akaratlagosan forgatni a szememet. A saját testem volt a börtönöm. Sikoltottam magamban, s a sárkány így válaszolt: - Ha még fel akarsz valaha bosszantani, ezt a leckét ne felejtsd el!
Egyszerre visszatért az önkontrollom, s egész testemben remegni kezdtem. - Mm-mmm-mi v-volt ez?
- Átvettem a testem felett az irányítást. Ha akartam volna, akár itt helyben lenyomsz egy spárgát, vagy kitépsz egy farönköt, vagy akármit. Akinek átveszik a teste felett az uralmat, azzal azt csinálnak, amit akarnak. Érted már? Ezért tanítalak, hogy erősödj, és meg tudj birkózni egyedül is a dolgokkal. De ha te nem követed a parancsaimat, akkor nem tudok mit kezdeni.
- Szóval anyámékhoz? - kérdeztem. A sárkány bólintott.
Apámék egy Fairy Tale nevű farmon élik életüket, 300 mérföldre Los Angelestől. Kinézetre olyan volt, ahogy a tündérmesék helyett egy tipikus amerikai farmnak kellett lennie. A szüleimnek nagyon sok munkája van benne. Apám éjjel-nappal kint van a földeken, javítja a kerítést, gondozza az állatokat. Éppen ezért nagyon szeretett volna egy fiúgyereket, de sajnos csak én sikerültem, és ezt talán soha nem bocsátotta meg. Anyámmal ketten mindig a ház körül dolgoztunk, a virágágyásban, az istállóknál, vagy éppenséggel a házat tettük lakhatóvá.
Mindig akkor kellett leülnünk vacsorázni, mikor apa megjött. Ilyenkor elhangzottak a szokásos kérdések, hogy ment a munka kint, milyen volt az iskola és ennyi volt a napi párbeszéd. Innentől kezdve én tévéztem, apám meg vagy elment aludni, vagy elsorolta az összes dolgot, amit épp nem csináltunk meg otthon, vagy elment a közeli kocsmába és éjfélkor részegen hazatántorgott. Ez így ment tizennyolc éven keresztül, amíg el nem költöztem otthonról.
Szóval Szombat reggel felpattantam a mocira, és megtettem mind a 300 mérföldet a tanyáig. A főúttól egy keskeny földút vezet le. A kerítés jó fél mérföld hosszan és 3 mérföld szélesen öleli körbe a földet, az egy szem házat, és az istállókat. Egy erős, tölgyfából készült kapun át lehetett bejutni. Én természetesen tudtam, hol a kulcs, így hamar átjutottam a kerítés túloldalára. Nem messze tőlem három ember épp a ménest terelte. Emlékszem, az én lovamat Apple-nek hívták. Nagyon aranyos ló volt, tíz éves koromban kaptam és még ma is él. De majd mindjárt meglátom, mert a három lovas már felém vette az irányt, és az egyik biztosan az apám.
Természetesen ezeket az akciókat csak este hajthattuk végre, hetente egyszer. De nekem sajnos nappal élnem kellett a magam életét, dolgoznom kellett, bevásárolni, barátokkal találkozni. Ez pedig iszonyatosan fárasztó a gyakorlások mellett. Iat persze próbált segíteni, tanácsokkal, de azzal nem megyek sokra. Míg saját magamat sajnáltam, észre sem vettem, hogy lassan átcsúszok az alvásba. Szundításomból egy jó erős gyomron bökés ébresztett.
- Auuuuúúúú! Nem lehetne egy kicsit óvatosabban? Tudod marhára fáradt vagyok!
Reszelősen felnevetett: - Fáradt? Te vagy fáradt? Hát neked kell egy ilyen hülye fiókával foglalkoznod egész álló éjjel?! Szerinted én mit érzek, örömöt?!
- Az nem igazán érdekel, hogy te mit gondolsz... - Erre egy mélyről jövő morgás volt a válasz - A lényeg, mint már mondtam, hogy borzasztóan fáradt vagyok!
Sárkányom szigorúan méregetett.-Idővel hozzáedződsz majd ehhez a tempóhoz. De most jó t tenne neked, hogyha elmennél pihenni egy kicsit a szüleidhez.
- Anyámékhoz! Azt már nem! - háborodtam fel.
- Ez nem kérés volt, hanem parancs. Vegyél ki egy hét szabadságot, és menj el pihenni.
- Te nekem nem parancsolhatsz!
- Igazán - mondta dühös hangon - na ezt figyeld!
Figyeltem. Ugyanis kénytelen-kelletlen befogtam a szám, ugyanis ti még nem láttatok egy felbőszült sárkányt. Vicsorít, a pupillái kitágulnak, és fenyegetően felmereszti pengeéles fekete karmait. Szóval nem túl bátorító látvány. Aztán azt vettem észre, hogy ha akarnám sem tudnám kinyitni a számat. A szám elé tettem volna a kezemet, de nem volt kezem sem. Látni láttam ugyan, de nem tudtam akaratlagosan forgatni a szememet. A saját testem volt a börtönöm. Sikoltottam magamban, s a sárkány így válaszolt: - Ha még fel akarsz valaha bosszantani, ezt a leckét ne felejtsd el!
Egyszerre visszatért az önkontrollom, s egész testemben remegni kezdtem. - Mm-mmm-mi v-volt ez?
- Átvettem a testem felett az irányítást. Ha akartam volna, akár itt helyben lenyomsz egy spárgát, vagy kitépsz egy farönköt, vagy akármit. Akinek átveszik a teste felett az uralmat, azzal azt csinálnak, amit akarnak. Érted már? Ezért tanítalak, hogy erősödj, és meg tudj birkózni egyedül is a dolgokkal. De ha te nem követed a parancsaimat, akkor nem tudok mit kezdeni.
- Szóval anyámékhoz? - kérdeztem. A sárkány bólintott.
Apámék egy Fairy Tale nevű farmon élik életüket, 300 mérföldre Los Angelestől. Kinézetre olyan volt, ahogy a tündérmesék helyett egy tipikus amerikai farmnak kellett lennie. A szüleimnek nagyon sok munkája van benne. Apám éjjel-nappal kint van a földeken, javítja a kerítést, gondozza az állatokat. Éppen ezért nagyon szeretett volna egy fiúgyereket, de sajnos csak én sikerültem, és ezt talán soha nem bocsátotta meg. Anyámmal ketten mindig a ház körül dolgoztunk, a virágágyásban, az istállóknál, vagy éppenséggel a házat tettük lakhatóvá.
Mindig akkor kellett leülnünk vacsorázni, mikor apa megjött. Ilyenkor elhangzottak a szokásos kérdések, hogy ment a munka kint, milyen volt az iskola és ennyi volt a napi párbeszéd. Innentől kezdve én tévéztem, apám meg vagy elment aludni, vagy elsorolta az összes dolgot, amit épp nem csináltunk meg otthon, vagy elment a közeli kocsmába és éjfélkor részegen hazatántorgott. Ez így ment tizennyolc éven keresztül, amíg el nem költöztem otthonról.
Szóval Szombat reggel felpattantam a mocira, és megtettem mind a 300 mérföldet a tanyáig. A főúttól egy keskeny földút vezet le. A kerítés jó fél mérföld hosszan és 3 mérföld szélesen öleli körbe a földet, az egy szem házat, és az istállókat. Egy erős, tölgyfából készült kapun át lehetett bejutni. Én természetesen tudtam, hol a kulcs, így hamar átjutottam a kerítés túloldalára. Nem messze tőlem három ember épp a ménest terelte. Emlékszem, az én lovamat Apple-nek hívták. Nagyon aranyos ló volt, tíz éves koromban kaptam és még ma is él. De majd mindjárt meglátom, mert a három lovas már felém vette az irányt, és az egyik biztosan az apám.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)